8. vers:Kis pók rejtelme

Mászik a pók a falon, meg-meg áll időnként
De vajon merre megy, s mire vár időközönként?
Egy örök rejtvény, melyet meg nem fejthetsz
Ez kiszámíthatatlan, mint a pók élete

mi lehet a cél, mi lehet a vég?
Vajon hová megy e kis állat, mit akar még?
Talán hálóját keresi mindúntalan?
Vagy még nem szőtt hálót és a helyét kutatja?

Ezt te nem tudhatod, ez a pók rejtelme
Ez egy labirintus, melyet meg nem fejtel
Ha hálót sző azt miért teszi?
Mond, mond miért teszi?

Ez a háló egy élet műve
A hálóban benne van a pók székhelye
A pók a hálót szövi, de miért teszi?
Mondd, mondd miért teszi?

Ha e hálót nem szövi értelme elveszik
S a pók megszűnik létezni
Ez tehát a "kérdés" miért szövi
Mondd, mondd miért szövi?

A lét is ilyen, tele egetverő rejtelemmel
Mely egy útvesztő tele veszélyekkel
Ez a pók leleménye, s rovarok félelme
Mi hát a pók eleménye, rovarok gyötrődése?

Az élet is ilyen, mások vergődése
Mi hát az élet, az ember szenvedése?
De ki szövi ezt a létet és miért teszi mind ezt?
Mondd, mondd miért teszi mind ezt?

16. vers: Börtöni játszma

Ülök a börtönben, sakkozom
Lépek a parasztal, megtolom
Megy a népem, haladok előre.

Huszár üti vezért, én engedtem
Miért engedtem? Megérte e áldozat valamiért.
Megér egy emberáldozat a többiért?

Futó sakkol, király behátrál.
Most mit kezd a sarokba szorított patkány?
Ilyenkor fedezem társaim hátát

Sok a parasztom, kevés a tisztem
De mi ez? Sok lúd disznót győzhet?
Ezért sáncolok hát, könnyebb lehet.

Parasztok szenvedése nyerő lehet
Kitörhetek kalitkámból a felszínre

Spartacus hada nem mindig veszít
Mattolhatom Crassust, ha még belefér

Sakkozzál te is, küzdj királyodért
Éld túl parasztként szenvedésed és tűrj
Tűrj, hogy majdan te is vezér lehess.

17. vers: Sorstalanság

A semmiségből jössz, egy messziségből
Hogy ki voltál, ezt senki sem tudja
Egy idegen vagy, egy új világ hálójában
Hogy meddig leszel itten, ezt ember sem tudja.

Holnap talán már nem itt leszel
Nem ismert senki, csak egy angyal voltál
Ki egy kis színt vittél egy országba
De nem maradtál itten, tovább haladtál
Nem volt itt célod, tovább barangoltál.

Merre mész végtelen utadon? Még nem tudod?
Vagy, hogy miért mész még ezen sem gondolkodsz?
Elvárások vannak előtted napról napra
Idegen dolgokkal lelheted szembe magadat.

Egyik pillanatban fehérségben repkedsz
később egy kráterben lihegsz
De mert itten vagy, így ennek célja van!?
sose tudhatod, nem te irányítod
Utadat egy érzés vezérli, ki értelmet ad neki.

Hánykolódsz a hullámok között
Hajód elsüllyedt, de te tovább vergődhetsz
A víz partra vethet, de ki tudja merre leszel
A sorstalanság ereje gyökeret vert itten (benned).

Haza kerültél, most itthon vagy
Emberek rajonganak körülötted
holnap már nem te vagy középpontban
Ma te voltál a soros, ki megkaphatta.

Egy örök vándor vagy, elkerítve mindentől
A szomorúságtól távol, az "Aranytól" messze
Szerelemtől távol, a a haláltól messze.

A sorstalanság helyzetét élvezed
Hallod az agyadba beáramló szellő sugallatát
Melyek tisztítóan hatnak Reád.
Kimondasz valamit, de már másra vágysz.

Ha van célod, eléred egyszer már?
Ne törődj semmivel, csak lihegj tovább!
Örülj, hogy élsz és életet kaptál!
Ne gondolkozz a végzeten, a cselekvés útján!

32. vers: Ahol negatív...

Mikor írsz az egy kaland, egy fekete kaland
Írod a sorsod, s hogy volt a múltban
Árnyak röpködnek el, s tova.

Miért akarsz kalandozni, miért?
A reaktív elméd megint nyomatékosít?
Ne távozz el, mikor e szép szigeten vagy
Ne menj el, éledj, töltődj fel újra

Amikor lent vagy, minden negatív
Most "világos" van, de ez sem pozitív
Azt mondom baj, ha látsz, ha tudsz.
Ha látod a borzalmat, az aljasat
Ha nem látsz, nem tudsz, csak élsz.

Egyedül vagy, kevés a szikra, nehéz.
Nehéz rátalálni arra, ahol sok a negatív

Egyedül kell élned, pár nélkül tudd meg
Ezen nem változtathatsz, sorsod ki lett rakva
Inkább hunyd be szemed, s tégy úgy, mint egy vak.

21.vers: Ámokfutó

Egyik nap azt álmodod, hogy futsz
Futsz a végtelenbe, hogy elérd a célt
Nem ttörődve semmivel, csak szaladsz előre

Göröngyökkel teli úton futsz mezitláb
Lábaidat kavicsok tördelik fel, s alá
Lelked egy izomkolosszus, és tűri tovább

Térded is bicsaklik, időnként megremeg
De Te lohol sz tovább, előre merengve
Utadon egyenest "Rómába" vezetve.

Csak kitartással nyerhetsz, s ésszel
Ahogy Dávid is Góliátot verte.
Ki csúzliát kitartva, ésszel verte meg.

A fájdalom elmúlik, a seb is behegged
Mihelyt elérted célod a szívedben
Mint Miltiádész, össze is eshetsz.

22.vers: Tengeri könnycsepp

A felhők szürkék, borongani látszanak a fellegek
Egy trópusi vihar közeleg, mindenféle savval tele
Világosság már nem igazán látszadozék a sötétben.
Egy dörgés zavarja meg a Föld lelkét, majd még egy.

Savas eső cseppjei jelennek meg a porban
Egyre több csepp marja a Földet titokban
Már a tenger is hánykolódik egyre
Talán már Poseidont is feldühítette.

A part mellett egy kisgyermek sirdogál
S nedvesíti be könnyeivel a Föld talaját
Bőg az ég, s dacol a gyermek
Ami fönt világít, az csak Zeusz műve.

A veszettségtől habzik már a tenger szája is
Elöntené már a part élvilágát is
A szél erős, erősebb, még erősebb
S a fák szomorkásan hullajtják levelüket

Könnyeznek ők is, mint egy szerelmes szíve
Kiben meghalt egy érzés, a természet értelme
Ki lelkében tépdeli a rózsa szirmait,
S ha kell, magába zárkózik

Tombol a vihar benne,
Ilyenkor Führer az embere
Kaméleonhoz hasonlít, olyan a belseje
Mindenkit söpörne, ha elébe kerülne
Olykor tornádóvá válik és söpörne.

Menny te tornádó, söpörj el mindent!
világodban nincs helye életnek
Tépj szét, ha kell tényleg!
Ereidben csörgedező folyókkal gyere!
Gyere és öntsd el a szárazföldet!

Törj fel vulkánként a kráterből
Úgy, mint ütőeremből a vér
Mikor felvágom, hajthatatlan
És ha elöntöttél mindent, aludj nyugodtan.

Scheggia

31.vers: Magamon kívül (depresszió II.)

Partra vetett a tenger, én pedig fekszem
Szétterültem a nedves homokban
A homokszemcsék sebeimet mardossák.

Hanyat fekszem és élvezem, mint egy élő halott
Erőm elfogyott, az értelmet keresi, az életet
Nem törődök semmivel, csak lélegzek.

Élősködők szívják a véremet
De ők is csak élveznek
Azt sem érzékelem,hogy szívják a véremet

Tűrök, mint egy shaolin, és koncentrálok
Nem bizonyítok ezzel senkinek másnak
De legalább békénhagynak e kietlen parton.

Lustaság vett erőt testemen, csak vonaglok
Rángok a földön, mint egy idegroncs
Elkorcsosultam, már nem is én vagyok

Felkelek lassan, a fák felé indulok néhány bogyóért.
De nem akarok jól lakni, csak festéknek kell
Be kell kenni vele meztelen testemet

Ágakat is gyűjtök, melléjük éleset
Ha belévágom testembe, jobban vérezzen
Megadja a hatást,hogy szenvedek.

Scheggia