17. vers: Sorstalanság

A semmiségből jössz, egy messziségből
Hogy ki voltál, ezt senki sem tudja
Egy idegen vagy, egy új világ hálójában
Hogy meddig leszel itten, ezt ember sem tudja.

Holnap talán már nem itt leszel
Nem ismert senki, csak egy angyal voltál
Ki egy kis színt vittél egy országba
De nem maradtál itten, tovább haladtál
Nem volt itt célod, tovább barangoltál.

Merre mész végtelen utadon? Még nem tudod?
Vagy, hogy miért mész még ezen sem gondolkodsz?
Elvárások vannak előtted napról napra
Idegen dolgokkal lelheted szembe magadat.

Egyik pillanatban fehérségben repkedsz
később egy kráterben lihegsz
De mert itten vagy, így ennek célja van!?
sose tudhatod, nem te irányítod
Utadat egy érzés vezérli, ki értelmet ad neki.

Hánykolódsz a hullámok között
Hajód elsüllyedt, de te tovább vergődhetsz
A víz partra vethet, de ki tudja merre leszel
A sorstalanság ereje gyökeret vert itten (benned).

Haza kerültél, most itthon vagy
Emberek rajonganak körülötted
holnap már nem te vagy középpontban
Ma te voltál a soros, ki megkaphatta.

Egy örök vándor vagy, elkerítve mindentől
A szomorúságtól távol, az "Aranytól" messze
Szerelemtől távol, a a haláltól messze.

A sorstalanság helyzetét élvezed
Hallod az agyadba beáramló szellő sugallatát
Melyek tisztítóan hatnak Reád.
Kimondasz valamit, de már másra vágysz.

Ha van célod, eléred egyszer már?
Ne törődj semmivel, csak lihegj tovább!
Örülj, hogy élsz és életet kaptál!
Ne gondolkozz a végzeten, a cselekvés útján!