Ülök a padon egy öreg mellett
És bámulok a semmibe, úgy meredten
Nem tudom miért teszem, de lényegtelen
Úgy nézek, mint egy öregember
Az idősek néznek így, kik már sokat éltek
Vajon azért nézek így, mert hős lettem?
Egy ember, ki sokat megélt a háború során
Ki elunta az életet a láttottak alapján?
Azt hiszem tudom, milyen öregnek lenni
Azt hiszem tudom, milyen egyedül élni
Testem fiatal rügy, lelkem egy aszfalt.
Rücskös ez az aszfalt, tele úthibával
Nagy buckákkal, göröngyökkel teli
Útjavítót várja, hogy a szívébe zárja
Ki elsímogatja, a buckákat rajta.
Scheggia
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése