A felhők szürkék, borongani látszanak a fellegek
Egy trópusi vihar közeleg, mindenféle savval tele
Világosság már nem igazán látszadozék a sötétben.
Egy dörgés zavarja meg a Föld lelkét, majd még egy.
Savas eső cseppjei jelennek meg a porban
Egyre több csepp marja a Földet titokban
Már a tenger is hánykolódik egyre
Talán már Poseidont is feldühítette.
A part mellett egy kisgyermek sirdogál
S nedvesíti be könnyeivel a Föld talaját
Bőg az ég, s dacol a gyermek
Ami fönt világít, az csak Zeusz műve.
A veszettségtől habzik már a tenger szája is
Elöntené már a part élvilágát is
A szél erős, erősebb, még erősebb
S a fák szomorkásan hullajtják levelüket
Könnyeznek ők is, mint egy szerelmes szíve
Kiben meghalt egy érzés, a természet értelme
Ki lelkében tépdeli a rózsa szirmait,
S ha kell, magába zárkózik
Tombol a vihar benne,
Ilyenkor Führer az embere
Kaméleonhoz hasonlít, olyan a belseje
Mindenkit söpörne, ha elébe kerülne
Olykor tornádóvá válik és söpörne.
Menny te tornádó, söpörj el mindent!
világodban nincs helye életnek
Tépj szét, ha kell tényleg!
Ereidben csörgedező folyókkal gyere!
Gyere és öntsd el a szárazföldet!
Törj fel vulkánként a kráterből
Úgy, mint ütőeremből a vér
Mikor felvágom, hajthatatlan
És ha elöntöttél mindent, aludj nyugodtan.
Scheggia
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése